A színekkel sokan és sokszor foglalkoztak már és nem csupán a képzőművészek. Az általános figyelem középpontjába azonban az 1800-as évek elejétől kerültek. Goethe 1810-ben adatta ki a színekről szóló munkáját, Philipp Otto Runge szintén 1810-ben vezette be a színgömböt, mint a színek rendezési elvét, Schopenhauer 1816-ban jelentette meg A látás és a színek c. munkáját. Az impresszionisták és neoimpresszionisták színekkel foglalkozó tudományos alapművét M.E. Chevreul francia vegyész és a párizsi gobleinmanufaktúra igazgatója írta A színek szimultán kontrasztjának és a színes testek illeszkedésének törvényéről címmel. (Itten 1978, p. 15.)
A szélesebb közönség számára az impresszionizmus az a művészeti irányzat, mely a színekhez leginkább köthető, sőt a színek felfedezőjének tekinthető. A plein – air festészet, a valőrök gazdagsága, reflexek és tükröződések mestereinek alkotásai még ma is elbűvölik a szemlélőt, olyannyira, hogy híres műveik reprodukciói részben vagy egészben táskákon, vázákon kendőkön terjednek tova. Talán fogalmazhatunk úgy is, hogy míg az előző korokban a szín nagyon fontos komponense volt a képnek és közel sem mindig a látszatelvűség jegyében, addig az impresszionizmusnál főszereplővé lépett elő, némiképp megbontva ezzel a teljesség harmóniáját. Meglehet a későbbiekben ennek is köszönhető az izmusok gyors egymásutánja, az absztrakt festészet térhódítása.
A fényszín 100%-os valóságának megjelenítése a festészetben úgyszólván lehetetlen, hacsak a gótikában létrehívott üvegablak festészetet, vagy a kinetikus művészet „fényfurfangjait” nem soroljuk a festészet klasszikus értelemben vett tárgykörébe. A probléma lényege a fényszínekre jellemző összeadó (additív) és a festékszínekre jellemző kivonó (szubsztraktív) színkeverés közti lényegi különbségből ered, vagyis abból, hogy a festékszínek természetükből eredően (pigment) nem felelnek meg a fényszíneknek (elektromágneses sugárzás). „A festő számára a szín elsősorban festéket, pigmentet, mozaikszemcsét és színesen átlátszó üveget, folyadékot, vagy port, egyszóval anyagot jelent. A színes anyagok természetét, a festékek keverési arányát, lehetőségeit vizsgálja végig munkája során. A színek telített és tört volta, fedőereje vagy lazúros jellege, áttetszősége, ragyogása fokozza fel azt a mással nem hasonlítható örömöt, amit az ecsetet kezünkbe véve érzünk festés közben” – ragadja meg Festő – Szín – Festék – Festés viszonyának lényegét (Gulyás 1977, p. 200)
A szélesebb közönség számára az impresszionizmus az a művészeti irányzat, mely a színekhez leginkább köthető, sőt a színek felfedezőjének tekinthető. A plein – air festészet, a valőrök gazdagsága, reflexek és tükröződések mestereinek alkotásai még ma is elbűvölik a szemlélőt, olyannyira, hogy híres műveik reprodukciói részben vagy egészben táskákon, vázákon kendőkön terjednek tova. Talán fogalmazhatunk úgy is, hogy míg az előző korokban a szín nagyon fontos komponense volt a képnek és közel sem mindig a látszatelvűség jegyében, addig az impresszionizmusnál főszereplővé lépett elő, némiképp megbontva ezzel a teljesség harmóniáját. Meglehet a későbbiekben ennek is köszönhető az izmusok gyors egymásutánja, az absztrakt festészet térhódítása.
A fényszín 100%-os valóságának megjelenítése a festészetben úgyszólván lehetetlen, hacsak a gótikában létrehívott üvegablak festészetet, vagy a kinetikus művészet „fényfurfangjait” nem soroljuk a festészet klasszikus értelemben vett tárgykörébe. A probléma lényege a fényszínekre jellemző összeadó (additív) és a festékszínekre jellemző kivonó (szubsztraktív) színkeverés közti lényegi különbségből ered, vagyis abból, hogy a festékszínek természetükből eredően (pigment) nem felelnek meg a fényszíneknek (elektromágneses sugárzás). „A festő számára a szín elsősorban festéket, pigmentet, mozaikszemcsét és színesen átlátszó üveget, folyadékot, vagy port, egyszóval anyagot jelent. A színes anyagok természetét, a festékek keverési arányát, lehetőségeit vizsgálja végig munkája során. A színek telített és tört volta, fedőereje vagy lazúros jellege, áttetszősége, ragyogása fokozza fel azt a mással nem hasonlítható örömöt, amit az ecsetet kezünkbe véve érzünk festés közben” – ragadja meg Festő – Szín – Festék – Festés viszonyának lényegét (Gulyás 1977, p. 200)
- Teacher: Tibor Gáspárdy
